Levelében individuumként, csapathoz tartozását tagadva utasítja vissza a jobboldal antiszemita megnyilatkozásait, az azzal való „összekacsintásait”. Baloldalon mégis bizonyára azt mondják: „Iván a mi emberünk.” A jobbosok meg bólintanak.

Nem tudom vállalni azt a szocialista pártot, amelynek hiányzik a történelmi tudata. Nincs képe múltról, jövőről. Nincsenek ideológusai, értelmiségijei. Csak lefáradt, korrupt párthivatalnokai, akik magánügyeikkel vannak elfoglalva: saját és feleségük üzleteivel, önmaguk adminisztrálásával, a párthierarchiában elfoglalt helyükkel. Vesztüket érzik, fütyülnek az országra. Milyen fiatal baloldali az, aki huszonévesen simán ki tud fizetni ötvenmillió forintot?

Írásában ön mindenesetre finomabban fogalmaz a baloldalt illetően. Azt mondja: ők lehet, hogy elrontották az országot.
A jobboldalról viszont azt állítja: bizonyos, hogy elordasították.

A mindennapi atrocitásokért, ingerültségért, gyűlöletért egyértelműen a jobbnak nevezett oldal okolható. Hozzátenném: jobb és bal kategóriái mifelénk már alig használhatóak. Az én definícióm szerint a Fidesz bolsevik szervezeti alapú, kádárista programú, náci lelkületű párt. Az MSZP pedig egy „sepárt”. Se lelke, se gondolata, se szervezete.

Akikkel viszont semmiképpen nem ülne le sörözni – derül ki leveléből –, azok az ordas eszmék pártolói közé tartoznak. Úgy látja: ez ügyben ma már mindenkinek mindenképpen döntenie kell. Történelmi, drámai pillanathoz érkeztünk?

Ha valakivel nem iszom meg egy sört, az még nem drámai helyzet. Kocsmajáróként sok jobboldali fiatallal és idősebbel is sörözök. Írásomban próbáltam distinkciót tenni: amikor egy nyugdíjas a saját élettörténete miatt mindent elfogadhatatlannak tart, ami „a komcsikhoz” kapcsolható, és pöfög a pultnál, az egészen más, mint amikor egy politikában szerepet vállaló diplomás tesz hasonlót. A mögöttesekről persze keveset tudni. Tudományos eszközökkel nem lehet felmérni, hogy valójában mi történik – például – az egyházi iskolákban, egyetemeken.

Mégis, mi történhet?

Most kaptam meg a Pázmány Péter Egyetem Jogi Karának hallgatói újságját. Tisztességesen emlékeznek benne a holokauszt-emléknapról. Csak éppen írnak arról is: szerintük a probléma gyökere abban rejlik, hogy a keresztény jogászértelmiség nem ment olyan szakmai pályákra, amelyekre a zsidók igen. Szerintük az ebből adódó aránytalanság okozta a problémákat. Hozzáteszik: most már kezet kell nyújtania keresztény és zsidó értelmiségnek.

Sajátos.

Az ember töprengeni kezd: kire tetszenek gondolni, kedves keresztény joghallgatók? Van tízezer zsidó vallású ember Magyarországon, az ügyvédek között lehet pár tucat. Ám származás szerint többen is lehetnek a jogi pályán. A származást kellene firtatni? És milyen széles skálán? Például építésznek anno nem szívesen mentek a keresztény úri középosztály tagjai. Mert számukra azok „büdös pallérok” voltak. Azon a pályán inkább szorgalmas és tehetséges sváb kőműves-dinasztiákból vagy építővállalkozókból kinövő építőművészek dolgoztak, mint például Alpár Ignác. Vagy a zsidó értelmiségből kinövő építőművészek. Akik egyébként kiválóan együttműködtek az 1910 előtti időszakban, s felépítették azokat a középületeket, amelyeknek képe ma is meghatározza Magyarországot.

Horkanás lesz erre bizonyos körökben: nem „magyari” gondolatok ezek.

Ezek az emberek mind magyarok voltak. Nagyon nagy magyarok. Komor Marcell Ezerey néven írta alá a cikkeit a millennium tiszteletére. Ő építette – egyebek között – a szabadkai, marosvásárhelyi városházát és kultúrházat, amely a magyaros szecesszió legismertebb alkotása. Komor egyébként zsidó származású volt. Én magam sokat foglalkozom embertársaim családi történeteivel, megírtam a magamét is. Mert mindezt érdekesnek, fontosnak tartom. Azt, hogy miből leszünk, s miként változunk egyéni döntéseink alapján. De az nem fordulhat elő, hogy bármely cselekedetet a családi történettel, származással magyarázzak.

A Pázmány Péter-egyetem lapjának cikke mintha egybevágna azzal, amit Elek István állít: vannak „humanizálható”, az antiszemitizmustól elkülönülő okai a zsidóság iránti ellenszenvnek.

Éppen azért haragszom Elek Istvánra, mert kreál egy olyan zsidózást, amely szerinte elfogadható. Ez lenne az „úri zsidózás”. Eszmetársaival Móricz, Mikszáth, Krúdy műveiből keresik ehhez a példákat. Egy-egy mondatot, amelyet szerzőik még 1910 környékén írtak le. Akkor ugyanis még lehetett, hiszen a zsidók is sokat élcelődtek önmagukon, ahogyan a svábok vagy mások. Szeretetteljes egység volt ebben a humorban. A zsidókat diszkrimináló törvények idején azonban Móricz már szép szavakkal és szenvedélyesen tiltakozott bevezetésük ellen. Mikszáth és Krúdy is hasonlóképp tett volna, ha megérik azokat az éveket.

Ami a mai, hétköznapi antiszemitizmust illeti: sokak szerint Bayer Zsolt elhíresült cikkével „szakadt át a gát”. Ön azonban Elek Istvánhoz címzett levelében Bayer egy korábbi írását is megemlíti, amely „elhajított utcakőhöz” hasonlítható.

Azok a rettentő erős, lélekben fasisztoid kifejezések, amelyeket Bayer és más szélsőjobboldali publicisták használnak, anyagi erővé válnak. Az emberek jelentős része hiszterizálható. Azt gondolom, hogy a jelenlegi kormány nem dolgozott jól. De amit a jobboldal a miniszterelnökkel szemben folytat, az tudatos marketingjáték. Fáradhatatlan erővel sulykolják, hogy „ez nem ember, nem polgár”. Ebben elvész a valóság, az igazság, mindaz, ami konkrét. Ha a legnagyobb ellenzéki párt vezetője – aki nagy valószínűséggel a majdani miniszterelnök – képes végigcsinálni egy ilyen propagandát, akkor ez az ország súlyos veszélyben van.

Mit csinálhatnak a gyakorlatban, ami alapjában megrendíti a demokráciát? Hiszen uniós tag vagyunk, létérdek, hogy „viselkednünk” kell.

Sok mindent csinálhatnak. A Magyar Gárdát például kormányra kerülésük pillanatában be fogják tiltani, vezetőit ugyanakkor beépítik a hadügybe, belügybe, titkosszolgálatokba, ahogy 1919-ben történt a különítményesekkel. Perek sokasága várható, amelyekben a bíróságok igen együttműködő partnerek lesznek majd. Szó sem lehet többé egyház és állam polgári szellemű szétválasztásáról. A gazdasághoz nem értek, abban nem tudom, milyen változások lehetnek. De azt tudom, mikor köphetik le a polgárt a villamoson. Baloldali politikus már ma sem szállhat fel, jobboldali utazhat.

Mi lesz, ha megvalósul ez a nem túl biztató jövőkép?

Kérdeztem én is a jelenlegi kormány tanácsadóitól. Azt felelték: egyetlen céljuk, hogy 2010-re meglegyen a lakásuk Londonban. Hallottam ezt vállalkozóktól, olyan értelmiségiektől is, akik anyagilag megengedhetik maguknak az ilyen célokat. Nincsenek sokan, mi, a többség maradunk. Nem lehet tudni, velünk mi lesz. De az jut eszembe: ha valaki 1975–78 környékén elment Belgrádba, és kiült egy kávéház teraszára, barátságos nemzetközi kavalkádot látott. Ha akkor ott azt mondják neki, hogy ezek az emberek húsz év múlva halomra ölik egymást, csak röhög az egészen.

168ora.hu