Lengyel László írta cikkében a minap: Gyurcsány Ferencnek ismét sikerült megúsznia a bukását azzal, hogy kimenekült reformpolitikájából.

Jó ideje nem számolom, hogy a miniszterelnök hányszor állt már bukásra a különféle elemzőknél. De talán a politikára is igaz: hosszú életű lesz az, akinek folyton halálhírét költik. Másrészt nem igaz, hogy Gyurcsány Ferenc – és persze vele az MSZP – „kimenekült” a reformokból. Szó sincs arról, hogy befejezettnek tekintenénk a társadalmi-gazdasági átalakítást, s azt gondolnánk: mostantól nincs más dolgunk, mint lazán szivarozva, asztalra föltett lábbal figyelni, miként vergődik Magyarország a nemzetközi versenyben. Viszont – ellentétben a reformhajszát diktálókkal – beláttuk: csak olyan változtatást szabad és érdemes csinálni, amelyet a többség elfogad, amely időtálló, és nem jár mély társadalmi konfliktussal.

Ugyanakkor több elemző is úgy véli: mintha politikai térfelet cseréltek volna a Fidesszel. Korábban a Fidesz képviselte a szociális biztonságot, az MSZP fontosabbnak tartotta a megszorítást, gazdasági kiigazítást. Újabban azonban Gyurcsány átváltott a szociális biztonság politikájára, a jobboldali párt pedig – legalábbis Orbán Viktor kiszivárgott beszédéből ez derült ki – előtérbe helyezte a költségvetési fegyelmet.

Ezzel nem értek egyet. Szerintem egyszerűen lebukott Orbán.

Vehetnék úgy is: végre realista volt.

Inkább csak kibújt báránybőr jelmezéből. Lelepleződött: ha kormányra kerülne, ő sem tudná Kánaánná varázsolni Magyarországot. Hiába zavarja pillanatonként mikrofon elé az embereit azzal, hogy szociális válság van, a kormány megnyomorítja a népet, a gázáremelés tulajdonképpen „bolsi trükk”, világossá vált, hogy Orbán is takarékoskodna. De legalább már tudjuk, mi lenne a Fidesz programja: ismét a nyugdíjasokon spórolnának. Itt van elvi vitánk, mert a szocialisták szerint a nyugdíjasokon nem lehet, nem szabad spórolni. Még akkor sem, ha az adórendszer átalakításához valahol csökkenteni kell az állami kiadásokat. Nekünk most az a feladatunk, hogy a gazdasági növekedést és a szociális biztonságot összhangba hozzuk. Már csak ezért is fals a „politikai térfélcsere” elmélete.

Mindenesetre az SZDSZ cselekvési programot kért a kormánytól. Fodor Gábor közölte: ezen múlik, hogy a liberálisok támogatják-e a szocialisták parlamenti javaslatait. Nem gondolja, hogy egykori koalíciós társuk voltaképpen új kormányprogramot vár önöktől?

Ha ezt várják, rosszul kalkulálnak.

Mert egy új program új miniszterelnököt is feltételezne?

Nyilván. Ám a szabad demokraták sem gondolhatják komolyan, hogy újrajátszható a négy évvel ezelőtti „politikai produkciónk”: ők összevonják a szemöldöküket, mi pedig bólintunk, s gyorsan kormányfőt és programot cserélünk. Nem mellesleg, akkor koalícióban voltunk. Most különváltunk. Nincs szükség új kormányzati programra.

Csakhogy ön nemrég azt is mondta: az MSZP-nek bizonyos dolgokban meg kell hajolnia az SZDSZ előtt.

Arra értettem: az SZDSZ-től függ, tartós marad-e a kisebbségi kormányzás. Vagy előrehozott választások lesznek, s jön Orbán Viktor, köpönyege alatt a szélsőjobbal. Miközben a liberálisok a koalíciós szakítással kicsit menekülni akartak a kormányzati felelősség terhe alól, belelavírozták magukat egy még nagyobb felelősségbe.

Pressziót gyakorol az SZDSZ-re?

Távol áll tőlem a szándék. De legkésőbb ősszel eljön az igazság pillanata. Az SZDSZ dönthet: a Fidesszel együtt konstruktív bizalmatlansággal leváltják a kormányt, s új miniszterelnököt állítanak, esetleg közösen feloszlatják a parlamentet. Vagy inkább a Gyurcsány-kormány politikai stratégiáját támogatják.

Egyáltalán: van ilyen? Fodor azt is nyilatkozta, kicsit sem világos számukra, mit is akar a Gyurcsány-kormány a következő két évben.

Anouilh Becket-darabjában a bíboros azt mondja a pápának: „Nekünk, Szentatyám, nagy erőt ad, hogy nem tudjuk pontosan, mit akarunk. A szándékok mély bizonytalanságából bámulatos manőverezési szabadság születik.”

Ez a „cselekvési programjuk”? Kétlem, hogy ezzel kihúznák 2010-ig.

Épp az ellenkezőjére akartam rátérni: mi nem manőverezünk. Tudjuk, mit akarunk.

Jól leplezik. A liberálisok szerint a szocialisták jelenleg még abban is bizonytalanok, milyen lépéseket tegyenek az adó- és járulékcsökkentés terén.

Veres János pénzügyminiszter álláspontját osztom: egyetlen adóelem mozdítása még nincs hatással a gazdaságra. Ő jelentős adószerkezet-átalakítást szeretne: adócsökkentést, az adóterhek átrendezését, bizonyos adókedvezmények megszüntetését, mások bővítését – figyelemmel a versenyképességre. Egyébként a két párt abban egyetértett: azokat a terheket kell csökkenteni, amelyek a foglalkoztatást nehezítik. De ennek mértékét a realitás szabja meg: az ehhez szükséges bevételkiesést honnan vegyük el a költségvetésből, vagy miből pótoljuk. Valamikor szeptemberre kell összeraknunk az adócsomag tartalmát. Hibáznánk, ha ennek részelemeit a nyári melegben vita tárgyává tennénk.

Akkor árulja már el: milyen programot tesznek az SZDSZ elé augusztusban? Hiszen ha ebből hiányzik az adócsomag, lemondhatnak a szabad demokraták voksairól.

Először tisztázni kell a lehetőségeinket, a gazdaság és a költségvetés mozgásterét. Még vezető közgazdászok is másként elemeznek, noha mind ugyanazokat a gazdasági mutatókat nézik. Van, aki lehetségesnek vél 2000 milliárdos állami megtakarítást, más csupán százmilliárdokat tart reálisnak. Fényévnyi a különbség a jóslatok között. Úgyhogy tévednek a liberálisok, ha arra számítanak: mi augusztusban pontos üzemtervet adunk át nekik – határidőkkel, százalékokkal –, ők meg majd „politikai bíróként” pontozhatnak minket.

De hát ön is arról beszélt: az SZDSZ-en múlik, meddig marad a kisebbségi kormányzás. Vagyis a liberálisok akár diktálhatnának is a szocialistáknak.

Igaz. És épp az lesz az ősz legnagyobb politikai dilemmája, mennyire engedünk a kényszereknek. Hiba lenne, ha a két párt hirtelen valamiféle hitelességi versenybe kezdene. Mi augusztusra a következő két esztendő stratégiai irányait – foglalkoztatás, szociális segély, oktatás kérdése – tudjuk felvázolni, s ezek mentén ajánlunk disputát a szabad demokratáknak. Nem fogunk azonnal megegyezni. De ha az SZDSZ és az MSZP is úgy találja, hogy a legfőbb törvény a józan ész, akkor biztosan lesz együttműködés. Nem a szocialistáknak, nem Gyurcsánynak, hanem az országnak van szüksége a „józan ész szövetségére”. Amúgy én ma is azt gondolom: az SZDSZ nemcsak a tegnapi, hanem a jövőbeni politikai partnerünk is. Bár rövid távon magam sem hiszek a közös kormányzásban, nekünk mégis úgy kell alakítanunk a politikánkat, hogy akár már holnap készséget mutassunk a koalícióra.

Azért vannak, akik azt is felvetették, hogy a két párt inkább keressen közösen olyan szakértőt a kormány vezetésére, aki nem felelős a korábbi hibákért, akit hitelesnek tekint a honi és a külföldi közvélemény is.

Aki Gyurcsány-fóbiától vezérelve próbál különböző ötleteket adni arról, mi lenne jó Magyarországnak, az tévúton jár. Így maga a javasolt „terápia”, a szakértői kormány sem megoldás. De bevallom, én már rettenetesen unom a „hitelességi kérdést”. Marha egyszerű állandóan azzal támadni Gyurcsányt: itthon is vége van, kint is leírták, már sehol sincs. Ehhez képest itt épít gyárat a Daimler–Benz, idetelepül az Európai Innovációs és Technológiai Intézet. És ha valaki nem értené, ennek az üzenete az: van még húzóereje az országnak és Gyurcsány Ferencnek is.

168ora.hu