– El kell tűrnünk a homokszexuálisok felvonulását, miközben le akarják bontani a turulunkat – így botladoznak a turulvédő szavak a helyi kereszténydemokrata Gaál Katalinból a Böszörményi úton.

Kettős rendőrkordon a XII. kerületi, máris sokat látott szobormadár ketrece. Kétezres tömeg jött köszönteni. Hoztak virágot, Magyar Gárdát meg szokás szerint Budaházyt, Hegedűs papi dinasztiát, Turi-Kovács posztkisgazdát, Vona Gábor neojobbikos politikust, Gondát, a külhonból importált néptribunt – meg szitkot. Dögivel.

– Kossuth tér visszatér, elkúrtad, ez a gettó, rohadékok! – kap belőle a vasrácsos utcán motozó rendőr és a messzi Gyurcsány.

– Tisztelt rendőrség, érzik a társadalom megbecsülését, ugye? – kiáltja a nemzet kisdobosa, az átmeneti hídfoglaló Novák Előd.

– Ávéhá, ávéhá! – zengi a tömeg mámoros ajakkal.

Tapssal vonul a gárda. Piros-fehér a zászló, ünnepi a ruha, a jelvényeken, pólókon nagy még a Magyarország.

Mindenki nagyon nemzeti, még a szendvicsember is. Ő speciel a honvédő harcok veteránja: „Gyurcsány-ellenes tüntetésen varrtak be. Hatvanezer forint a büntetésem. Kérem, segítsenek!” – hirdeti a nyakában lógó tábla. Üvegében gyűlik a zöldhasú adomány. Csekély nyereséggel is zárhat.

Turulhimnusz jő, meg istenes vers. Emelkedik a hangulat.

A közeli zöldségesnél irodalomórára csengetnek:

– Mert hogyan fejeződik be a Szózat?

– Hogyan?

– Hát ez az!

Mások urbanisztikai nyári egyetemet rendeznek.

– Egy évvel ezelőtt még szemétdomb volt itt, most milyen szép minden, rendezett a környék. A zsidók vissza akarnak csinálni mindent. Ez afrikai ország – fröccsennek ki a városvédő mondatok egy kisnyugdíjasból.

Bólogat mindenki. Már aki hallja a Fakalapács nevű műintézet sörszagú csocsója mellett.

– 1100 éves szimbólumunkat boncsák most le – kontráz jóízűt hallgatója, és rendel még egy rundot.

Persze hogy nem bont senki. A bontani kirendelt ferencvárosi jegyző sem. Szélsőjobbról nem látszik a sokéves jogbirkózás. Szemüveggel sem. Homályos a jegyzők, az önkormányzatok, a közigazgatási hivatal, a politikusok harca. Nem számít, hogy engedély nélkül épült az emlékmű. Hogy nem bólintott rá a főváros, mert cinikus dolog turullal emlékeztetni a vészkorszak polgári áldozataira. Hogy jogerős bírói ítélet rendelt bontást. Hogy most újabb taláros verdiktet követel a kerület fideszes ura. A turul: szimbólum, és punktum. Ezt minden rendes magyar belátja.

– Romániában a románok, Magyarországon a zsidók nyomják el a magyarokat – méltatlankodik egy kicsit koraérett gimnazista. – Ezerkilencszázhúsz óta nem vagyunk szabadok.

Mert addig minden jó volt. Borzadva helyeselnek túlérett szomszédai.

– Fél-e tőlem valaki? – rikoltja a magát zsidónak valló Reiner Péter.

A gárdapártoló ezúttal fekete ruhába öltözött. Jogosnak tartja a kérdést.

– Nem – zavarodik meg kissé a tömeg.

Elakad az öregedő szónok is:

– Mégis kell az az olvasószemüveg.

Papírról Gusztos Pétert és Ungár Klárát szidja. Ők indították a turulellenes lavinát.

– Rohadékok – értékel a tömeg.

– Vádolom az összes kígyót – éled álmaiból az ’56-os forradalmár Potyka bácsi (Kanada).

77 éves már, de itt van. Azt mondja, ereje fogytán, jövője nincs, jelenét tönkretették. Biztos ezért vádol. Ezúttal szabadversben.

– Vádolom a posztkommunista parlamenti diktatúrát. Vádolom az embertelen magyarellenes rendszert. Vádolom az ország érdekeinek elárulását...

Hangja elcsuklik. Vádol fűt-fát, egyházi vezetőket, még hallgatóságát is, aztán így fogy ki a muníció:

– Vádolom a nyolcmillió abortuszt!

Ejha! Potyka bácsi sem jeleskedett a népbővítés magyar oltárán. A szent hazának példaként Lengyelországot állítja. Miért?

– Mert ott nincs Való Világ, Heti hetes, Harry Potter és Fekete Pákó. Itt a vezetők a finánctőke feneke alatt vannak. Hol vagy, István király, Nagyboldogasszony anyánk? – keresgél az agg forradalmár.

Valóban, hol vannak? Az nem derül ki.

Potyka bácsi el, Novák Elődje jő:

– Azt kérdezte tőlem Potyka bácsi, jó volt-e a beszéd – mosolyog a mikrofonba.

– Jó! – mosolyog vele az elégedett tömeg.

És jönnek sorban a turulos, kisgazda- s még ki tudja milyen párt- és egyletszínű szónokok:

– Meddig lehet a nemzetet orrba pöckölni? Gonosz ördögi terv a döntés. A szovjet emlékmű még mindig áll.

Mielőtt mindenki kifeküdne, az est sztárja, az előzenekarok utáni főattrakció, Vona Gábor pattan a színpadra:

– Álljatok talpra! – harsog a vonai parancs.

Hat a frissítés. Hátul újságíróra, kamerára támad az éber had. A „videjósok” részeg verekedőket akartak megörökíteni.

– Ne kamerázzá!

Zűrzavar tör ki. Felkerülnek a vicsort takaró kendők a fejekre. Rendőrsorfal véd újságírót, gárdistasorfal rendőrt. Repül a bádog sörösdoboz.

– Takarodjatok, ávéhá!

Kimenekítik az újságírót. Rájár a rúd. Korábban Tomcaték fröcskölték le bűzlöttyel. Csillapodik a balhé.

A tömeg lassan hazaindul. A show-nak vége.

– Ha kell, testemmel védem a turult – fogadkoznak a Déli felé. – Siessünk, mindjárt kezdődik az esti film.

– Szebb jövőt! – köszönnek el az árvuló turultól. – Még találkozunk.

Elégedettek. Kieresztették a sörgőzt.

168ora.hu