| Hírek : Interjú a Tarka Magyar mozgalom szóvivőjével |
Interjú a Tarka Magyar mozgalom szóvivőjével
2008.10.03. 11:54
2008. július 5-e, a magyar demokratikus sajtó a szégyen napjaként emlegeti ezt a dátumot, amikor a Meleg Méltóság Menete vonult az Erzsébet térről a Hősök tere melletti Felvonulási térre az ellentüntetők, politikai huligánok becsmérlése közepette. A felvonulókat tojásokkal, üvegekkel, kövekkel dobálták meg. Ezután kezdett szerveződni az Összefogás az Erőszak Ellen nevű civil mozgalom, amelyhez több, mint száz civil szervezet csatlakozott. A történtek után három hónappal, október 4- én 15:30- kor a civil szervezetek szeretnék jelképesen visszafoglalni a belvárost a szélsőjobboldaltól. Az útvonal ezért pontosan az lesz, ahol júliusban a melegek és a velük szolidaritást vállaló heteroszexuálisok is mentek.
NOL: - Az október 4-i demonstráció szervezésére összpontosítanak vagy megpróbálnak tartós, folyamatosan működő hálózatot építeni?
B.K.: - Most elsősorban az október 4-i Tarka Magyar tüntetésre koncentrálunk, miközben reméljük, hogy az épülő hálózat hosszabbtávú együttműködésre is alkalmas lesz. Fontos volna végre egy pártsemleges, erős civil kontroll, mely mindenkor képes a hatalommal szemben a kritikai fellépésre, valamint ha szükséges, együtt föl tud lépni a demokratikus alapértékek minimumának betartása érdekében.
NOL: - Milyen technikákkal biztosítható, hogy a most összefogó csoportok és személyek együtt is maradjanak?
B.K.: - Ezen még dolgozunk. Valószínűleg a képviseleti demokrácia a legalkalmasabb egy ilyen típusú összefogás fenntartására.
NOL: - Szerepel a célok között, hogy a sokféle csoport, - amelyeknek egyetlen közös jellemzője az antifasiszta elv és az erőszakmentesség vállalása -, adott esetben gyorsan és hatékonyan védelmet, támogatást tudjon nyújtani a július 5-ihez hasonló brutális támadás esetén a mozgalom tagjainak?
B.K.: - Nem önvédelmi szervezetet alakítottunk. Az Összefogás az Erőszak ellen Mozgalom által kezdeményezett Tarka Magyar demonstrációnak az a célja, hogy mindezeket -a különféle társadalmi tevékenységeket folytató- szervezeteket és a magyar lakosság többségét, vagyis minden honfitársunkat békés vonulásra hívjuk október 4-én szombaton, a közeli - ENSZ által, Ghandi születésének évfordulója alkalmából meghirdetett - Erőszakmentesség Világnapjára emlékezve. Tizennyolc éves demokráciánk legnagyobb pártfüggetlen tömegdemonstrációját szervezzük az erőszak és a kirekesztés ellen. Miközben hangsúlyozzuk: elégedetlenek vagyunk azzal, hogy politikusaink nem képesek megállítani a gyűlöletkeltő, és erőszakos folyamatokat, pedig rendelkezésükre állnak azok a demokratikus eszközök, melyekkel hatékonyan felléphetnének.
NOL: - Mennyire kívánják hangsúlyozni, hogy október 4-e, a demonstráció a július 5-i támadásra adott válasz lesz?
B.K.: - Sokan egyetértünk abban, hogy az elmúlt időszak sorozatos, erőszakos és megfélemlítő eseményei után, egy soha nem látott tömeget felvonultató tüntetéssel tudjuk kifejezni, hogy a Magyarok elsöprő többsége egymással békében kíván élni. Az erőszak minden formáját elutasítjuk. A véleménykülönbségek, vagy a konfliktusok kifejezésére az erőszak és a kirekesztő megkülönböztetés nem legitim forma egy demokratikus országban. Ezt mondja ki az alkotmányunk 70/A paragrafusa 1. bekezdése, ami mellett a Hősök terén közösen teszünk hitet. A pártpolitika számtalanszor kisajátította a civil erőket. Mi csökkenteni igyekszünk, nem pedig elmélyíteni az országot sújtó megosztottságot. Szeretnénk, ha a Tarka Magyar demonstrációhoz a politikai nézetkülönbségek ellenére minél többen csatlakoznának! Minden honfitársunk, aki békés Magyarországot akar.
Népszabadság
| |