| | Hírek : Interjú - Lendvai: Politikai csalárdsággal feltett kérdés hozta a maga eredményét |
Interjú - Lendvai: Politikai csalárdsággal feltett kérdés hozta a maga eredményét
2008.03.11. 02:33
Győzött a papírforma – így kommentálta Lendvai Ildikó, az MSZP frakcióvezetője az eredményt a 168ora.hu-nak, majd így folytatta: - Ezekben a népszavazási kérdésekben kezdettől fogva látszott a csapda. Ha embereknek arra kell szavazni, hogy egy fizetési alkalommal kevesebb van az életükben, akkor várható, hogy a többség nem a differenciált érvelés felé halad, hanem örül annak, hogy nem kell háromszáz forintot fizetni
Az emberek szempontjából világos, pár hónap múlva nem kell vizitdíjat, kórházi napidíjat és tandíjat fizetniük. Gyurcsány Ferenc azonban rögtön a kampánycsend vége után, még az eredmények közlése előtt ismét hangsúlyozta: az egészségügyből és az oktatásból kieső összeget kormány nem akarja, a költségvetés pedig nem tudja pótolni. A háziorvosoknak, a kórházaknak és az egyetemeknek kevésbé lesz egyszerű.
- A kormányfő bejelentése, gondolom, senki számára nem lehetett váratlan, hiszen hónapok óta ezt mondjuk. Ennek több oka van. Kieső pénzt vagy úgy lehet pótolni, hogy a kormány emeli az adókat és a járulékokat. Ilyen szándékunk pedig nincsen, hiszen szakmai és politikai konszenzus van akörül, hogy inkább csökkenteni kell, amint lehet Magyarországon a közterheket, mint növelni. A másik lehetőség valahonnan átcsoportosítani. Ha a társadalombiztosítási kasszát nézzük, akkor erre leginkább a nyugdíj és az egészségügy egyéb területe adódik, ehhez nyúlni viszont eszünk ágában nincsen. Azt sem tehetjük meg, hogy egyéb rovatokból, a szociális vagy az oktatási kiadásokból vonunk el. Ráadásul, mint ismert, az alkotmánybíróság azért engedett zöld utat ezeknek a kérdéseknek, mert álláspontja szerint nem érintik a költségvetést. Így aztán sem jogi kényszer és lehetőség, sem gazdasági lehetőség nincs a pótlásra.
- Ha a kormány nem pótolja a két területről kieső összeget, azt előbb-utóbb valamilyen módon az emberek sínylik meg. Nem lesz vizitdíj, de új diagnosztikai műszer sem a háziorvosnál. Nem lesz tandíj, de az egyetemek megtalálják a módját, hogy más címen szedjék be az elmaradt összeget. Nem tart attól, hogy a Fidesz, amely most hatalmas győzelemként éli meg a népszavazás eredményét, ismét az utcára viszi az embereket, hogy kikényszerítse az elmaradt bevételt?
- A népszavazási eredmény engem sem tesz boldoggá, még ha, mint mondtam, a papírformának megfelel, de nem hozta könnyű helyzetbe a Fideszt sem. Végig kettős beszéddel kétfélét üzentek a választóknak. Olykor, amikor nagyon akartak mozgósítani, akkor azt üzenték, hogy ez egy kormánykergető népszavazás, olykor meg, pontosan tudván, hogy erre nincsen közjogi lehetőség, éppen az ellenkezőjét sugallták. Most nekik sem könnyű megtalálni az érvényes mondatokat, hogy volt egy népszavazás, ami eltörölte a vizitdíjat és a napidíjat, de nem törölt el semmi mást.
- Frakcióvezető asszony, épp Ön volt az, aki az utóbbi időben többször nyilatkozott arról, hogy az MSZP nem igazán tudja kommunikálni a programját, hogy nem igazán találja meg a hangot az átlagemberben. Nem lehet, hogy ebben a – mondjuk ki – vereségben az is benne van, hogy megint nem sikerült eljuttatni az üzenetet?
- Azt hiszem, hogy úgy általában joggal mondjuk, hogy nem jól sikerül megbeszélni az emberekkel, amit akarunk. De nincs az a csodálatos kommunikáció, amely ilyen kérdésnél, mely szerint akarsz-e fizetni vagy nem, esélyt ad a fizetni akarás győzelmének. Azt hiszem, hogy ez most nem annyira a kommunikációról szólt, egy csapda-kérdés, egy politikai csalárdsággal feltett kérdés hozta a maga eredményét.
168ora.hu
| |