| | Hírek : A csőcselékvédő Civil Jogász Bizottság Morvai Krisztina nélkül is elérte az elmebetegség határát |
A csőcselékvédő Civil Jogász Bizottság Morvai Krisztina nélkül is elérte az elmebetegség határát
2008.03.14. 04:22
Feljelenti a Civil Jogász Bizottság Gyurcsány Ferencet a 2006 szeptemberi és októberi események miatt - jelentette be a szervezet elnöke.
Völgyesi Miklós közölte: a miniszterelnököt "gyülekezési szabadság megsértésének bűntette és sok ember életét veszélyeztető emberölés bűntette kísérlete bűnrészesként elkövetésének magalapozott gyanúja" miatt jelentik fel.
Az elnök azt mondta, hogy eljött a "civil számonkérés" napja, amit felülről kell kezdeni, ezért jelentik fel elsőként Gyurcsány Ferencet. Új hatalmi ág van kibontakozóban, a civil szervezeteké - hangsúlyozta.
Völgyesi szerint a feljelentésben szereplő cselekmények miatt Gyurcsány Ferencnek "meg kell fontolnia" a lemondását.
A feljelentésben a gyülekezési szabadság megsértését azzal indokolják, hogy Gyurcsány tehető felelőssé azért, hogy a Fidesz október 23-i ünnepsége után a rendőrség "összekeverte" a békésen tüntetőket a radikális magatartást tanúsítókkal, s az ezt követő akciók "véres és brutális végrehajtásért" is.
A sok ember életét veszélyeztető emberölés bűntettének kísérletében szerintük Gyurcsány azért vonható felelősségre, mert a rendőrség olyan eszközöket vetett be a tömegoszlatások során, amelyek az emberi élet kioltására is alkalmasak lehetnek. Ezek közé sorolták a gumilövedékeket és a gázgránátokat is.
A Civil Jogász Bizottság 2007 februárjában készített jelentést a 2006 szeptemberében és októberében történtekről, ezen alapul a feljelentés is. A Morvai-jelentésként elhíresült dokumentum akkor megállapította, hogy a "brutális" fellépésekért és az "önkényes letartóztatásokért" Gyurcsány a felelős.
A Morvai-jelentéssel párhuzamosan - szintén 2007 februárjában - megjelent a Gyurcsány felkérésére alakult, Gönczöl Katalin által vezetett testület jelentése is, amely szerint a 2006 szeptember-októberi tüntetéssorozat kialakulásáért eltérő mértékben ugyan, de felelős az egész politikai osztály, a közszolgálati média és a társadalomtudományokkal foglalkozó értelmiség. A helyzet kezelésénél hibázott a rendőrség, a miniszterelnök, illetve a köztársasági elnök is - állt a Gönczöl-bizottság jelentésében.
Nol.hu
| |