| Hírek : Nem történt csalás az SZDSZ elnökválasztásán |
Nem történt csalás az SZDSZ elnökválasztásán
2008.03.14. 22:23
Történtek szabálytalanságok az SZDSZ tavaly márciusi tisztújító küldöttgyűlésén, de az ezzel foglalkozó vizsgálat nem talált olyan adatot, hogy a küldöttgyűlésen jelen nem lévő négy küldött helyett ténylegesen szavaztak volna. Erről Jüttner Csaba, a küldöttgyűlésen történteket vizsgáló bizottság elnöke beszélt a liberális párt ügyvivői testületének pénteki budapesti ülését követő sajtótájékoztatón.
Jüttner Csaba, az SZDSZ Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei elnöke elmondta: a vizsgálat megállapította, hogy a küldöttgyűlésen négy Borsod-Abaúj-Zemplén megyei küldött nem vett részt. Mint hozzátette, a vizsgálat azt is feltárta, hogy történtek szabálytalanságok a küldöttgyűlésen, de "arra vonatkozó tényt nem találtak", hogy a hiányzó küldöttek helyett valóban szavaztak volna.
A vizsgálóbizottság elnöke kitért arra: nem találtak olyan "terhelő tényt" sem, amely szerint az akkori két elnökjelölt, Kóka János és Fodor Gábor stábja szervezte volna a szabálytalanságokat.
Az SZDSZ közleménye:
Az SZDSZ ÜT február 12-i ülésén egyhangú határozattal felkérte Jüttner Csabát, az SZDSZ Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei elnökét, hogy a borsod megyei szabálytalanság-gyanú ügyét 30 napon belül vizsgálja ki. Jüttner Csaba a felkérést elfogadta és három fős bizottságot alakítva a vizsgálatot lefolytatta.
A mai napon az Ügyvivői Testület a vizsgálati jelentést megismerte, és az alapján az alábbi, egyhangú véleményt alakította ki:
Megállapítható, hogy az SZDSZ 2007. március 31-i elnökválasztásán szabálytalanságra került sor. A vizsgálati jelentés megállapítása szerint négy küldött helyett mások regisztráltak.
Megállapítható, hogy az elnökválasztáson elkövetett szabálytalanságokról Kóka János és stábja, illetve Fodor Gábor és stábja semmit sem tudott.
A vizsgálat megállapította, hogy nem bizonyult valósnak az a tényállítás, mely szerint T.Asztalos Ildikó, vagy bárki más, bármely küldöttet arra bíztatott volna, hogy szavazzon Kóka Jánosra.
Az érintettekkel történt további konzultáció után a jelentést az SZDSZ nyilvánosságra hozza.
SZDSZ Jüttner Csaba
Kiadó: Szabad Demokraták Szövetsége
MTI/hirado.hu
|