| | Hírek : Kóka szerint koalíciós szakítópróba lehet a magánbefektetők mellőzése |
Kóka szerint koalíciós szakítópróba lehet a magánbefektetők mellőzése
2008.03.21. 03:53
A március 9-i népszavazás ugyan új helyzetet teremtett a kormánypártok számára, az SZDSZ elfogadhatatlannak tartaná, ha az átalakításból kihagynák a magánbefektetőket, s az együttműködés felrúgásával fenyeget. Az MSZP-ben nem igazán hiszik, hogy a liberálisok valóban kilépnének a koalícióból, s ma arra készülnek, hogy a lehetséges forgatókönyveket beszéljék át. A fő gondot szakmai szempontból a rendszerbe bevonni kívánt magánbefektetők elbizonytalanodásában látják, de nem lebecsülhető a több biztosítós rendszer ellen tervezett újabb őszi referendum politikai kockázata sem. Emiatt merült fel a szocialistákban, hogy a reformot újragondolva egyelőre kihagynák belőle az üzleti szférát
A kérdés és a lényeg az, hogy a népszavazást követően lehet-e olyan befektetői érdeklődésre számítani, mint korábban - mondta lapunknak az MSZP frakcióvezetője. Lendvai Ildikó szerint ebben nincs vita a koalíciós partnerek között, bár a felvetésre nagyon különböző válaszok adhatók. Ebből csupán egy lehetséges és nem is a legszerencsésebb, hogy a magántőkét kizárva, állami területi pénztárak alakuljanak - tette hozzá. Ő elképzelhetőnek látja azt is, hogy a koalíció nem változtat a reformon, de arra ösztönzi a befektetőket, hogy pályázzanak a pénztárakra. A frakcióvezető fontosnak nevezte a magántőke bevonását a pénztárakba, de ha ez mégsem megy, akkor az ágazat más területein kaphatnának szerepet.
Kisebb mozgásteret lát ennél az SZDSZ. A párt elnöke szerint ugyanis a magántőke bevonása az egészségbiztosítási reform lényege, s ha nincsenek reformok, nincs értelme, hogy az SZDSZ a koalícióban maradjon. Kóka János azt mondta: elfogadhatatlannak tartják, hogy az átalakításból kihagyják a magánbiztosítókat, hiszen éppen ettől várják az ellátás minőségének javulását. A pártelnök véleményét úgy összegezte: készek tárgyalni arról, hogyan lehet jobb a reform, de arról nem, hogyan lehetne nem megcsinálni.
nepszava.hu/MTI
| |