| | Hírek : Gyurcsány: nem akartam megbántani a döntésemmel az SZDSZ-t |
Gyurcsány: nem akartam megbántani a döntésemmel az SZDSZ-t
2008.03.31. 22:13
A kormányfő megjegyezte: az MSZP is elviselte az eddigi bírálatokat az SZDSZ-től, többek közt akkor is, amikor egy kormánytag a népszavazás estéjén fogalmazott meg véleményt róla.
Gyurcsány Ferenc hangsúlyozta, nem akarta, hogy az SZDSZ-t megbántsa ezzel a döntéssel, és sajnálja, hogy így élték meg az egészségügyi miniszter felmentését, de ha érdemi és jelentős változást akarnak, ahhoz új ember kell. Megjegyezte, Horváth Ágnes nagyon elegánsan vette, amikor ezt közölte vele.
A koalícióval kapcsolatban leszögezte: április 30-ig az a dolguk, hogy tárgyaljanak, neki pedig az a feladata, hogy megteremtse az együttműködés feltételeit. "Gondolnom sem szabad a kisebbségi kormányzásra" - jelentette ki.
A miniszterelnök beszámolt arról: a szombati pártértekezlet előtt több nappal az SZDSZ vezetői fogalmazták meg, hogy ha a pénztártörvénynél az MSZP nem fogadja el az SZDSZ akaratát, akkor minisztercserére van szükség.
Arra a felvetésre, hogy egy ilyen személyi döntést talán az SZDSZ vezetésének is jóvá kellett volna hagyatnia saját pártjával, a miniszterelnök azt mondta, nem hiszi, hogy ez így van. Emlékeztetett arra: a két párt többedszer kötött már egymással koalíciós szerződést, és abban nem véletlenül szerepel az, hogy a miniszterek felmentése a kormányfő joga, és ebben szabadon dönt.
Gyurcsány Ferenc arról is beszélt, hogy ez nem a legnagyobb ellenzéki párt, "itt nem lehet biztos magában a pártelnök", ráadásul nagyon nehéz időszakon vannak túl, de elhamarkodottak azok, akik abban bíznak, hogy most megbukik. Megfogalmazása szerint az is politikusi erény, ha valaki ilyen krízishelyzetben higgadt tud maradni.
A koalícióval kapcsolatban leszögezte: április 30-ig az a dolguk, hogy tárgyaljanak, neki pedig az a feladata, hogy megteremtse az együttműködés feltételeit. "Gondolnom sem szabad a kisebbségi kormányzásra" - jelentette ki.
A miniszterelnök-pártelnök kizárta annak a lehetőségét, hogy új pártot alapítana, mert - mint fogalmazott - ez az MSZP elárulása lenne.
Arra a kérdésre, nincs-e az a pont, amikor ezt a pártot magára kell hagyni, azt válaszolta: nincs, mert ez az egyetlen olyan párt, amely képes egyensúlyt tartani a populizmussal és a nemzeti radikalizmussal szemben.
hirado.hu
| |