| Hírek : Őtször érte támadás a miniszterelnököt az utóbbi másfél évben |
Őtször érte támadás a miniszterelnököt az utóbbi másfél évben
2008.04.19. 06:07
Az elmúlt másfél évben ötször támadták meg Gyurcsány Ferenc miniszterelnököt - állítja a zoom.hu hírportál. Daróczi Dávid kormányszóvivő az MTI-nek pénteken azt mondta, soha nem nyilatkoznak a kormányfő biztonsági ügyeiről. A portál szerint a titokban maradt öt támadásból három enyhébbnek ítélhető, de két esetben komoly veszélyben volt a kormányfő testi épsége. A zoom.hu szerint az első eset 2006 őszén történt Tihanyban, a második tavaly április elején a budapesti Puskin moziban. A portál harmadik esetként a tavalyi holokauszt emléknapot említi, a negyedik és ötödik esetben pedig a miniszterelnöki konvojt dobálták meg.
Tihanyban Gyurcsány Ferenc egy közeli ismerősét látogatta meg, amikor a villa kapuján kilépve egy öt főből álló, botokkal felfegyverzett csoport állta el az utat. A zoom.hu úgy tudja, rövid szóváltás, majd dulakodás kezdődött és a randalírozó csoport csak akkor szaladt szét, amikor az egyik testőr elővette a fegyverét. Az MTI kormányzati körökből úgy értesült, Gyurcsány Ferenc a kormány vendégházában töltött hétvégén futni indult Alsőörsre, és miután többen felismerték, kisebb demonstrációt szerveztek ellene.
A zoom.hu szerint a második eset tavaly április elején a Puskin moziban történt, ahol a miniszterelnököt egy csoport várta, vezetőjük pedig - amúgy a tüntetésekről és a zavargásokról a rendőrség számára ismert férfi - felszólította társait, hogy a közeli íjászboltban "igaz magyar módra" fegyverkezzenek fel, és támadják meg Gyurcsány Ferencet. A biztonságiak azonban kivitték a kormányfőt a moziból.
A portál harmadik esetként a tavalyi a holokauszt emléknapot említi, amikor Gyurcsány Ferenc úgy döntött, beszél a tiltakozókkal. A távirati irodának ezt határozottan cáfolták kormánykörökből: állításuk szerint nem ment oda a tiltakozókhoz és kimenekítés sem történt.
A negyedik támadás - a zoom.hu szerint - tavaly december 19-én volt, amikor a Margit-híd pesti oldalán kapott tojászáport a miniszterelnöki konvoj. Az ötödik eset ismét a Margit-hídon történt: ökölnyi kő találta el a miniszterelnöki konvoj második autó anyósülés felőli ablakát találta. A testőr a szétrobbanó ablak szilánkjaitól könnyebb sérüléseket szenvedett - olvasható a portálon. Kormányzati források szerint viszont ablak pókhálósan berepedt, de az autó nem állt meg, továbbhajtott és a testőr sem sérült meg.
MTI
|