A párt – enyhén szólva – „kedvezőtlen helyzete” ellenére is túlzásnak tartom a gyászhangulatot, amelyet főként a baloldali sajtó táplál. Tény, ha most lennének a választások, az SZDSZ nem kerülne be a parlamentbe, az MSZP húsz százalék köré-alá süllyedne, és még a kétharmados jobboldali többség sem lenne kizárt. De nem most lesznek a választások. Vagyis első lépésként azt kell elérniük a szocialistáknak és a liberálisoknak együtt, hogy ne legyenek előrehozott választások. Ez közös érdekük. Ez a két év mindkettőnek adna időt az építkezésre. Ami az SZDSZ-nek létkérdés. Az MSZP pedig sikertelenség esetén állítólag búcsút mondhat – mint Orbán megjósolta – tizenkét évre a kormányzásnak. Átmeneti megoldás a 2010-es választásokig a kisebbségi kormány, amit csak demokratikus gyakorlattal nem bíró országban tartanak katasztrófának.

A két pártnak nincs is más lehetősége. A koalíció felmelegítése súlyos politikai hiba lenne. Hiszen azért bomlott fel, mert a két párt vezetői úgy érezték, a másik olyan döntésekre kényszeríti őket, amelyeket nem tudnak képviselni. Ez két év alatt változhat. Változnia kell. Az MSZP-nek is hangsúlyos érdeke, hogy az SZDSZ parlamenti párt maradjon.

A koalíció felbomlásának számos oka van. Belsők és külsők egyaránt. Az előbbiben mindkét fél hibás. Képtelenek voltak hitelesen kommunikálni a koalíciós szerződésben rögzített reformprogramot. Nem is volt kommunikálható, mert az egészségügyben másfél éven át szinte naponta változott. Kiforrott parlamenti demokráciákban a koalíciós szerződés zárójelbe teszi azokat a témákat, amelyekben nincs megegyezés. 2006-ban úgy tűnt: nincs is erre szükség. Mindkét koalíciós párt vezetői elszántan támogatták a reformterveket. Az egészségügyet, az oktatást és az adóreformot is. Tudták, megvalósításuk nélkül katasztrófa fenyegeti az országot. Gyurcsány őszödi beszéde – amelyet vadhajtásaival együtt az elmúlt tizennyolc év egyik legfontosabb és legőszintébb politikai megnyilatkozásának tartok – megkésve ugyan, de világosan szólt erről. Pártjának vezetői megértették az üzenetet: az eddigi rendszer nem működik.

Nem így az MSZP középfunkcionáriusai és a tagságnak az a része, amely mindmáig arról a kádári világról álmodik, amelyben az egyéni felelősség nemkívánatos. Felfogásuk persze jól beleillik a közgondolkodásba, amely Heller Ágnes szerint „lényegében diktatúra nélküli, Kádár nélküli Kádár-rendszert akar”. Ezzel a mentalitással szemben vesztett pártjában Gyurcsány. Szorult helyzetében odáig ment, hogy még olyan, a koalíciós szerződésben rögzített témákban is engedett, amelyekre az őrült népszavazás korántsem kötelezte. (Előzetes tárgyalás nélkül bocsátotta el az egészségügyi minisztert.) Más kérdés, hogy a kellő határozottság hiányzott-e Gyurcsányból, vagy az erő, amellyel Horn Gyula „át tudta nyomni” pártján a mostani megszorítási terveknél sokkal keményebb Bokros-csomagot.

A koalíció felbomlásának legfontosabb külső oka a Fidesz totális háborúra emlékeztető ellenzéki, ám neokádárista politikája volt. Ehhez asszisztált az Alkotmánybíróság, amely számos alkotmányjogász véleménye szerint alaptörvényünkbe ütköző módon hagyta jóvá a népszavazás egyes kérdéseit.

Nem értek egyet azokkal a baloldali újságírókkal, akik – a 168 Órában is – kizárólag az SZDSZ számlájára írják a koalíció szakadását. Szerintem inkább Lendvai Ildikónak van igaza, aki a múlt szombaton a Kossuth rádióban azt mondta: a szakításért mindkét párt felelős. De az MSZP újraválasztott frakcióvezetője lehetőséget is lát a válásban. Szerinte egyik pártot sem köti a koalíciós kényszer, mindkettő saját politikájának hirdetésével próbálhatja visszaszerezni híveit. Erre mindkettőnek szüksége is van. Az SZDSZ-nek nagyobb.

Ebből a szempontból lehet jelentősége a liberálisok szombati tisztújító küldöttgyűlésének. Nem az a fontos, hogy a két elnökjelölt közül melyik kap majd többséget. Kóka és Fodor egy a párton belül tizenkilenc éve egymással szemben álló irányzatot képvisel. A kérdés az, hogy a megválasztott elnök és a vesztes képes lesz-e domesztikálni saját táborát. Meg tudják-e győzni támogatóikat arról, hogy vészhelyzet van: a fennmaradásról van szó. Talán még nem késő. Mert ha nem fognak össze, hosszú időre kiiratkozik a liberális párt a magyar politikából.

168ora.hu